Pestis szobor

A hegykői pestis szobor
Hegykőn találjuk az ország egyik legszebb barokk pestis emlékművét. A szőlőindával befuttatott oszlop tetején madonna ül. Enyhén lehajtott fejjel, mosolyogva figyeli kisgyermekét.

Madonna a kisdeddel
Az oszlop lábánál Szent Rozália fekszik egy barlangban. Kétoldalt Szent Sebestyén és Szent Rókus áll. Szent Rókus hullámzóan redőzött zarándok öltözetben látható, míg Szent Sebestyént finom mozdulatokkal ábrázolták.
1711-ben pestisjárvány tizedelte meg a lakosságot. A sok halott láttán a hegykőiek fogadalmat tettek, hogy a pusztító járvány elmúltával szobrot állítanak. A szobor alapzatán a következő írás olvasható:
"Ezt a boldogságos szűz képet
az pestis ellen ipitettúk
hogy az Úr isten
eltávoztatván rulunk
kiert az istennek s(zent) neve örökin dicsirtessik
S: M: K: I:
(Bioczis Pál H(egykő))

A pestis szobor talapzata
Az oszlop lábánál megörökített három szent különböző korban élt, történetük mégis összekapcsolódik.

Szent Rozália
- Szent Rozália
nemesi családból származott. Házassága előtt egy látomás hatására úgy döntött, hogy a szerzetesi életformát választja. A remete lány egy sziklákkal körülvett piciny barlangban húzódott meg. 12 évet töltött itt teljes magányban. 1160-ban 35 éves korában halt meg a barlangban. Senki nem volt mellette, senki nem temette el. A barlangban lecsepegő meszet tartalmazó víz körülvette a testét. Mint egy kagylóhéj, bevonta, és megkövesedve őrizte, míg meg nem találták. Szent Rozália tisztelete hamar elterjedt a nép körében. Jelenései és csodái a pestisjárvánnyal kapcsolatosak. A szent holttestének megtalálásával egy időben, 1624-ben szűnt meg a hatalmas pestisjárvány Palermóban.

Szent Sebestyén
- Szent Sebestyén
a római császári gárda tisztje volt. Diocletianus és Maximianus császár közvetlen környezetében szolgált. Sebestyén egyszerre volt császári tiszt és hűséges keresztény, aki bátran védte a hitet. Bajtársait el akarta vezetni a hithez, és bátorította a fogságban sínylődő keresztényeket. Végül maga Sebestyén is a császári törvényszék elé került, és a hite miatt halálra ítélték. Kinn a szabad mezőn egy karóhoz kötözték, hogy a katonák halálra nyilazzák. Amikor már halottnak hitték, otthagyták. Egy jámbor római özvegy a házába fogadta, és a súlyos sebesültet addig ápolta, amíg fel nem épült. Amikor Sebestyén ismét megjelent az emberek között, úgy fogadták, mint aki holtából támadt fel.
Sebestyén a legnépszerűbb szentek közé tartozik. Mint segítő szenthez fordultak hozzá pestis, és más - embereket és állatokat pusztító - járvány idején.

Szent Rókus
- Szent Rókus
dél-Franciaországban született. Anyja különleges sorsot jósolt neki, mert a fiú mellén apró kereszt lakú jelet látott. Rókus 20 éves volt, amikor szülei meghaltak. Pénzre váltotta örökségét, majd a pénzt a szegényeknek és a kórházaknak ajándékozta. Rómába zarándokolt és ápolta a pestisbetegeket. A kórházban ő maga is megkapta a pestit. Hogy másokat ne fertőzzön meg, a város melletti erdőbe húzódott. A legenda szerint egy kiskutya látta el élelemmel, és egy égből alászállt angyal takarta be sebeit. Miután felgyógyult, visszatért szülővárosába. Itt kémkedéssel vádolták és börtönbe zárták. 5 évi raboskodás után halt meg 1327-ben.
Rókus halála után vált híressé. 1411-ben, amikor Konstanzban felütötte a fejét a pestis, egy szerzetes javaslatára végighordozták a képmását az utcákon. A dühöngő járvány olyan hirtelen szűnt meg, mint ahogy támadt. Szent Rókus nevét így ismerte meg a keresztény világ. Azóta sok ház homlokzatára kerültek fel a következő betűk:
V.S.R. (Vive Saint Roche- Éljen Szent Rókus!) A ház lakói szerint ez a felirat oltalmazza őket a pestistől. Szent Rókust a pestisből gyógyulók védőszentjeként tisztelik.
Pestis szobor
9437 Hegykő, Kossuth Lajos utca 32. sz. ház előtt áll.
Sopron és a Fertő-táj
7 csodája

Sopron és a Fertő-táj 7 csodája
- Mi is az a 7 csoda, amit "mindenképpen látni kell"?
- Hol keressem?
- Hogyan tudom megnézni?
Mindegyik kérdésre megtalálja a választ a
Sopron és a Fertő-táj
7 csodája
című útikönyvben.
Friss információk, hasznos tippek, melyek ismeretében könnyen meg tudja tervezni a kirándulást.
Töltse le most!
