Vasfüggöny Emlékhely


Ismertető

Hegykő határában az eredeti helyén láthatjuk, hogy milyen volt egykor a vasfüggöny. Az emlékhely nagyrészt korabeli anyagok felhasználásával készült. A műszaki zár három korszaka látható itt egy 40 méter hosszú szakaszon. A vasfüggöny történetét a helyszínen tájékoztató táblák mutatják be.

Első időszak (1948-1956)

1948-ban kezdődött meg a nyugati határszakasz megerősítése. Faoszlopokra tüskésdrótot erősítettek, melléje aknamezőt telepítettek. 8 éven keresztül ez a védelmi vonal akadályozta meg azt, hogy Ausztriába lehessen szökni.

A politikai enyhülés hatására 1955 őszén megkezdték a határzárak eltávolítását, amellyel 1956. október 20-án végeztek. Ezt követően az aknamentesített határon keresztül 300.000 embernek sikerült illegálisan elhagynia az országot.

Második időszak (1956-1965)

A forradalom leverését követően a nyugattal való szembenállás újra kiéleződött. A kormány elrendelte a nyugati határ ismételt lezárását. Egymással párhuzamosan két drótkerítést építettek, közéjük 800.000 aknát telepítettek. Az aknamező mellett nyomsáv húzódott, amelyet rendszeresen tárcsáztak és boronáltak. A nyomsáv mellett a járőrök részére utat építettek ki.

Harmadik időszak (1965-1989)

1964-ben politikai döntés született az aknamező felszedéséről, és az akkor korszerűnek számító szovjet SZ-100-as jelzőrendszer hazai telepítéséről. Ezt a jelzőrendszert nem közvetlenül a határvonalra, hanem attól 500-2000 méterrel beljebb telepítették. Ha a kerítés drótját elvágta valaki, vagy ahhoz akár csak hozzáért, azt az őrsön jelezte egy berendezés. Mielőtt a szökevény elérte volna a határt, a határőröknek sikerült elfogniuk.

36 év elteltével a jelzőrendszer elavult. 1989 februárjában döntött a kormány a megszüntetéséről. 1989 augusztusában megszűnt a vasfüggöny.

A Hegykő közelében kialakított Vasfüggöny Emlékhelyet 2008. július 15-én avatták fel.

Ez a hely emlékeztessen azokra az emberekre, akik az Ausztriát és Magyarországot elválasztó műszaki záron keresztül sikeresen átszöktek, akiket a szökési kísérlet közben elfogtak, akiket szökés közben megsebesítettek, agyonlőttek. Emlékeztessen azokra a határőr katonákra is, akik télen-nyáron, esőben, sárban, hóban, fagyban esküjükhöz híven védték az államhatárt. Emlékeztessen azokra, akik szolgálatuk teljesítése közben az aknák felszedésekor sebesültek meg, váltak örökre nyomorékká, vagy vesztették életüket.


Kapcsolódó oldalak

Amit mindenképp látni kell Hegykőn

A legfontosabb látnivalók Hegykőn


Hegykő környéki települések

A régió további látnivalókban gazdag városai, falvai